Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Az Igazi Élet
2018. november 14. írta: LucretiaBorgia

Az Igazi Élet

new-york-2048866_1280.jpg

 

(Vendégposzt riposzt.)

Az meg mi  ? Hányszor mondtuk ki, hogy nincs igazi életem ? És elképzeljük, milyen lenne az igazi élet, amelynek minden napja érne valamit, minden napjának lenne tartalma, tanúsága, izgalma (?). Hányszor érezzük azt, hogy üresben telnek az évek, elmegy mellettünk az élet és nem éltünk ? Óh, én se vagyok ártatlan nekem is hányszor, de hányszor jutott eszembe….De így van ez ?

Veszettül vágyunk valamire, megálmodjuk hogyan lenne tökéletes. Hát persze, egy társsal, akivel megoszthatnánk jót, rosszat. Keressük, kajtatjuk, reménykedünk, csalódunk, megint belevágunk, végül apátiába süllyedünk. Magunkat vádoljuk, másokat hibáztatunk. Keményedünk. Aztán megtaláljuk. És egy darabig úgy érezzük, hogy ez most az igazi élet…aztán meg úgy, hogy épp attól vagyunk elvágva. Végtelen körforgás. Biztosból a bizonytalanba, a kötésből a szabadságba. Ez is egy táguló végtelen.

De tényleg fogy az időnk ? Mert bénák vagyunk és nem tudunk dönteni, megállapodni időben ? Így lenne, ha a világ racionális hely lenne, de nem az.

 

time-3306753_1280_1.jpg

 

Vagy egyszerűen csak ez az „igazi élet”. Meggyőződésem, hogy csak úgy túlélhető, ha megtanulunk magunk egyedül létezni és nem várjuk mástól a teljességet. (Szándékosan kerülöm a megosztó boldogság fogalom használatát.) Meg kell tanulni az ici-pici jó dolgokat látni és értékelni. És türelemmel várni, ha már ismerjük magunkat annyira, hogy legalább meg tudjuk fogalmazni, hogy mire, kire van szükségünk. És elfogadjuk végre, hogy a Társra nincs bérlet, nem jár alanyi jogon egyik a másik után és hiábavaló keresni. Majd jön, ha jön.  Sajnos már nem emlékszem az íróra, spanyol volt az biztos, ő írta, hogy az élet nagy misztériuma, hogy nem tudjuk, hogy a következő pillanatban ki fordul be a sarkon.

Az időt SE lehet megerőszakolni. Pontosabban elvileg lehet, de abból mi fogunk rosszul kijönni. 

„Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni. Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart. Az ún. "birkatürelem" azonban már nem erény - hanem önleépítés. A mérték - ez a kulcsa mindennek" (Jókai Anna).

 

girl-2786277_1280.jpg

 

"Abban a világban, ahol most élünk, ahol egyre nehezebb a megélhetés, és ahol annyiféle hatás ér, ott nagyon meg kell dolgozni azért, hogy el tudjuk érni a másik embernek a lelkét" (Jókai Anna).

Ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy ez az elmagányosodás, atomizálódás teljesen új keletű-e? Szerintem csak annyiban, hogy jobban látszik és talán intenzívebb. Intenzívebb azért, mert annak ellenére érzékeljük erőteljesen, hogy elvileg sokkal több lehetőségünk lenne kapcsolatokat létesíteni vagy akár társat találni a rendelkezésre álló technikai lehetőségek segítségével. Igen ám, de ezzel a kudarcok és félelmek garmadáját is magunkra rántjuk. Vajon régen tehát jobb volt ? Nem hiszem. Pusztán a létezésért folytatott küzdelem és a kőbevésett keretek, mint a házasság látszat stabilitást mutatott. Többet törődünk azzal, hogy jól érezzük magunkat egy tartalmas kapcsolatban, de párhuzamosan jobban is frusztrálódunk ennek hiányától. Lehet, hogy túlzottan fókuszba került, mert biznisz, mert unaloműző. A konvencionális keretek hiányában sokkal jobban érezzük az érzelmi alapú kapcsolatok instabilitását. Én picit átfogalmaznám az írónő sorait: a másik ember lelkének eléréséért mindig is nagyon meg kellett (volna) dolgozni, csak ez sokáig nem sokakat érdekelt, és sajnos most, amikor már erre építenénk a stabilitásunkat, valóban nehezültek a körülmények. Mert valóban annyi hatás ér minket, annyi információ, kihívás, kísértés, hogy ember legyen a talpán, aki megtartja a derekát ebben a viharban és megérti, hogy ez csak látszat. Csak több a színész és nagyobb a színpad, de a darab még mindig ugyanaz.

Lucretia Borgia

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesasopeauxroller.blog.hu/api/trackback/id/tr4914371959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mia and me 2018.11.14. 20:46:02

@pannonfunk: vazze - pedig a macskából gondoltam hogy valami ilyen lesz :), mint az elektron hogy ha nézed akkor anyag ha nem akkor meg hullám :)

Untermensch4 2018.11.14. 22:19:57

@pannonfunk: Nekem nagyon nem jött át a hullám-poén :( ami nem olyan meglepő mert a fizikából csak a newtonos részek maradtak meg vmennyire,
A biológia is távol áll tőlem de ez a pólófelirat nagyon tetszett: "Nem a remény hal meg utoljára hanem a sejtszintű enzimműködés" :D

csevely 2018.11.14. 23:05:09

@Mia and me: A dolog nem ilyen egyszerű.
Az összes elemi részecske egyszerre hullám és anyag, illetve valami állapotban leledzik. És a kísérletben feltett kérdéstől függ, hogy mit válaszol. Ha hullámként vizsgálod, akkor hullám lesz, ha korpuszkulaként, akkor korpuszkula lesz. . . .ennyire egyszerű.
Abban a kísérletben a macska csak indikátor, azt jelezné makroszinten, hogy mi zajlott le mikroszinten.

csevely 2018.11.14. 23:19:55

@Zöld Ödön:
A válaszom határozott talán:))
Én egyszer egy előző életemben megnéztem egy ilyen társkeresőoldalt. És kipróbáltam esélyeimet. Volt egy hülye biztos elemzés magáról a jelentkezőnek, és valami 20 tulajdonságot kellett bevallani. 1-től 10 értékig, úgy, hogy minden sorban volt a tulajdonság, utána 10rublika, ahova ikszelni lehetett. Mivel vízöntő vagyok, így olyan vizuális ábrát csináltam, mindentől függetlenül, hogy egy szinusz hullám lett belőle. Minden nő aki rámírt elemezte. Csak egy nő volt, aki átírta a saját tulajdonsága elemzését úgy, hogy koszinusz lett. Na vele találkoztam.

Szőkenőőő 2018.11.15. 07:38:30

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):
Te nari! Olvasni tudok, ezzel nincs baj. A baj azzal van, hogy van 1,2 dolog, ami nekem vakfolt.
Ilyen pl a tájékozódás. Az agyam azon része sztem nem fejlődött ki :D Az utcánkban képes vagyok eltévedni. Múltkor mentem egy helyre ahol még nem voltam, na mondom kicseszek én veled te rohadék tájékozódás, és a telóm gps-ével mentem. Kb 10 percet gyalogoltam az ellenkező írányba, mire rájöttem, hogy nem jó felé megyek :D
Hát szóval az a macsek is ilyen nekem, már meg se próbálom megérteni, max megetetni macskakajával :D

LucretiaBorgia 2018.11.15. 08:13:23

@Szőkenőőő: Kizárt h nálam rosszabbul tájékozodsz! Bármikor legyőzlek. Viszont azt a macskát érteni vélem :):):)

szociál 2018.11.15. 08:27:25

@Szőkenőőő:

Tájékozódásban én se jeleskedeK, amíg ismerem az utat felülírom a navit, nem is értem miért mentem volna arra, de mikor olyan helyen jártam a halálfaszhán ahol már nullával egyenlő volt a helyismeretem ott körbe körbe mentem az autókámmal, de csak megtaláltam azt a szájonvert utcát.
A vicc az volt hogy éppen akkor érkezett meg egy postás csávó az egyterűjével és a töke tele volt hogy végre megtalálta ezt a kurva helyet ahova hozta a csomagot :)))))))))
Múltkor volt a hírekben hogy egy nő valami 1500 km-t kocsikázott mert a navigáció eltérítette, pedig csak a közelbe akart menni , az hogy nem tűnik fel hogy kétszer kell megtankolni hogy kb 30 km-re eljuss ? :)))))

2018.11.15. 08:34:52

@csevely: és?
ma boldogan rezegtek együtt a hullám természetetekben?

bár a sin + cos az pont kioltják egymást és a nagy nulla lesz az eredőjük. matematikailag legalábbis

pannonfunk 2018.11.15. 08:59:48

@Zöld Ödön: "bár a sin + cos az pont kioltják egymást és a nagy nulla lesz az eredőjük. matematikailag legalábbis"

Nem.

sin(x)+cos(x) = sqrt(2)*(1/sqrt(2)*sin(x) + 1/sqrt(2)*cos(x)) =

sqrt(2)*(cos(pi/4)*sin(x) + sin(pi/4)*cos(x)) =

sqrt(2)*sin(x+pi/4)

pannonfunk 2018.11.15. 09:09:00

Annyira nem oltják ki egymást, hogy nagyobb az amplitúdójuk, mint külön-külön. Persze kisebb, mint az amplitúdójuk összege, kettő helyett gyök kettő, de az egy arany szabály, hogy nem esünk túlzásokba.

Akkor most felfedeztük a tartós, hosszú párkapcsolat titkát: gyököt kell vonni :)

2018.11.15. 09:20:42

@pannonfunk: ezt kétlem gátlom!
egyforma amplitúdóval pont kioltják egymást. ábrázold már lécci grafikonon és meglátod vizuálisan. matekhoz gyököléshez nem értek.

2018.11.15. 09:22:11

@pannonfunk: ja nem is, bocs, én néztem félre... el van tolva a cos fázisa a sinushoz képest
bocs, el is hallgatok mára

pannonfunk 2018.11.15. 10:27:39

@Zöld Ödön: Ne vitatkozz egy matematikussal matematikáról, mert lesüllyedsz az ő szintjére, aztán a végén matematikus lesz belőled. Na, mindjárt írok is egy viccet a hahótába :P

Szőkenőőő 2018.11.15. 10:57:33

@LucretiaBorgia: Na majd egyszer összemérjük ki a bénább :D

@szociál: 1500 km??? Ha ehhez még hülyeség is társul, az halálos :D:D:D

@pannonfunk: @Zöld Ödön:
Bakkerjátok meg, kiégett az agyam!! Lehet pszichomókushoz kell mennem miattatok, mert elkezdtem az egyenletek alapján kiszámolni a szerelem gyökös amplitúdóját. Nagyon csúnya dolgok jöttek ki, úgyhogy asszem visszatérek ahhoz gondolkodni, ez mit is jelenthet:
nem érdemes kézzel csinálni.
megfájdul.
tudod gépesítés :-)

Ez való nekem :P

pannonfunk 2018.11.15. 11:02:59

@Szőkenőőő: Jaja, éljenek a gépek :)

www.wolframalpha.com/input/?i=sin(x)%2Bcos(x)

De mit jelent ennek a honlapnak a címében az alpha? Mostantól a gépek lesznek az alphahímek? A többiek meg a béták? Vagy az az alfa, aki gépesít? :) :P

pannonfunk 2018.11.15. 11:05:30

Oh, és ez az alfa azt is tudja, hogy van ám egy másik alternatív formája is a sin(x)+cos(x)-nek, nevezetesen:

(1/2 + i/2) e^(-i x) + (1/2 - i/2) e^(i x)

Hoppácska :) ajánlva azoknak, akik szeretnek képzelődni :)

Szőkenőőő 2018.11.15. 11:30:26

@pannonfunk: Én szeretek képzelődni, de ez az akármicsoda számok tuti nincsenek benne :D
Megnéztem a linket, a deriváltnál már elkezdtem magam is deriválni :D

Alpha....erről jut eszembe...Most van egy ilyen film a moziban

24.hu/kultura/2018/08/24/alfa-alpha-film-mozi-kritika-kutya-ember-baratsag-farkas/

pannonfunk 2018.11.15. 11:56:54

@Szőkenőőő: Pedig cukik :)
www.amazon.com/Be-Rational-Get-Real-T-shirt/dp/B00NK175KY
Deriválni nem kell itt :P

Ez a film is jó lehet, köszi az ajánlót! :)

Szőkenőőő 2018.11.15. 17:13:33

@pannonfunk: Jópofa póló :)
Nagyon szívesem a filmajánlót.

@szociál: Na elképzelzelek bömbikézve....nem volt túl jó élmény :P

Untermensch4 2018.11.15. 18:11:01

@szociál: Én a papírtérképes tájékozódás híve vagyok. gps meg egyéb elektronika bekaphassa'.

szociál 2018.11.15. 18:15:24

@Szőkenőőő:

:))

@Untermensch4:
Éjjel autókázzál a papírtérképeddel, pláne ha utca nevet se találsz, halálom sötétben autókázni, ha tehetem sose.

Szőkenőőő 2018.11.15. 18:45:40

a facéról lőttem:

Tisza Kata

Én, ha férfi volnék, a nőmet nem erőszakkal kényszeríteném, hogy maradjon velem, és asszisztáljon mindahhoz, amihez nem szeretne. Nem számoltatnám el arról, mire költi a pénzét, és nem ellenőrizném hol, mikor és kivel tölti az idejét. Hobbiját, munkáját nem tiltanám be, nem nyesegetném baráti körét. Nem mondogatnám neki, hogy nélkülem csak egy szerencsétlen lenne, nem döngölném az önbecsülését a földbe. Hanem élvezném ragyogását, és büszke lennék, hogy ez a nő saját szabad akaratából van velem, pedig megtehetné bármikor, hogy elmehessen. Semmivel se láncolnám magamhoz, de menőnek érezném, hogy engem válaszott. Ebből tudnám, hogy valamit jól csinálok. Hogy a nőm boldog.
Érdekes módon, ezt nőként sem csinálom másként. Szeretem, ha a mellettem lévő férfi szabadon mozog. Nem azért siet haza, mert megbüntetem, hogyha nem, hanem azért, mert jól érzi magát, és pontosan azt teszi, amit szeretne. A szabadság felelősség, persze. Van, aki tud, és van, aki nem tud élni vele. A szabadság csak akkor érvényes, ha kölcsönösen létezhet, ha ugyanazon jogok és felelősségek járnak mindkét félnek. Ha a szabadságot nem arra használják, hogy visszaéljenek vele. Ha a szabadság azt jelenti, megtehetek bármit, és pontosan ezért tiszteletben tartom azt a felet, aki mindezt adományozza nekem. Nem lépem át a határt, ahonnan az a szabadság károsítja a másik fél integritását. Nem fosztom meg szabadságtól való jogától azáltal, hogy hazugsággal rejtem el előle a valóságot, vagy azáltal, hogy menekülési útvonalait lezárom.
Semmi sem menőbb, mint amikor valaki téged választ szabad akaratából, vagy amikor te legbelső szabad akaratodból őt választod. De a szabadság csak addig szabadság, amely határig nem sérti a másik szabadságát. Mert ha igen, akkor az onnan sajnos már nem szabadság, hanem erőszak. És forradalmat kíván.

Csak mert teccett ;)

Szőkenőőő 2018.11.15. 18:48:31

@szociál: Nekem a térkép a fejemben olyan mint ha vaktérkép lenne. Rám ne bízza senki magát, csak ha Pécs helyett Kamcsatkában akar kikötni pl. :)

Mia and me 2018.11.15. 19:50:37

@Szőkenőőő: @szociál: Jó volt, bár a "mai" filmekhez szokott agyunknak kicsit lassú. A képek gyönyörűek... és csak a közepe tájától kell sírni, na meg persze a végén ;-)

Érdekesség hogy a gyerekek nem sírtak, ellenben én igen ....

Hiába, ők már új generáció. :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.11.15. 19:50:52

@Szőkenőőő: Megpróbálom az én értelmezésemben: adott egy dobozban egy macska, ami bármely pillanatban vagy élő vagy halott, de a kettő nem lehet egyszerre. És te nem látsz bele a dobozba, így nem tudod kideríteni.

Mia and me 2018.11.15. 19:53:42

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem ennyire egyszerű emlékeim szerint. van valami behatás, aminek a hatására lesz egyszercsak halott, de ezt nem tudod hogy pontosan mikor van.

pannonfunk 2018.11.15. 20:04:43

@Mia and me: a mérés. Attól áll be az egyik állapotba, hogy méred. Amíg nem mérés meg, addig nemcsak hogy nem tudod, hogy él-e, vagy sem, hanem addig explicite az élő és a halott állapot szuperpozíciójában van. Ami vagy hülyeség vagy nem, és a koppenhágai iskola kiállt az egyik álláspont mellé, de már nem tudom melyik mellé, de legalább nem is érdekel

Mia and me 2018.11.15. 20:47:10

@pannonfunk: :) megjött a hideg. Én magam részéről ebben garfiled vagyok, ha hideg a padló ki se lépek az ágyból és a laptop alól :)

csevely 2018.11.16. 00:07:27

@LucretiaBorgia:
Rendben, rendben, megy a magyarázkodás.

szociál 2018.11.16. 05:49:03

@Szőkenőőő:
:))

@Mia and me:
Ma már a gyerekek annak drukkolnak hogy dögöljön meg a kiskutya :)

2018.11.16. 07:17:38

@Mia and me: radioaktiv részecske bomlás hatására kiszabadul mérgesgáz és az öli meg a macskát. Ennek időpontja bizonytalan, ezért nem tudjuk mi van a macskával.
De ez nem valós, nem történt meg, csak példabeszéd. A valószinűségi állapotokat akarta ezzel szemlélteni.

pannonfunk 2018.11.16. 07:54:48

A mobilról írt smiley jelek már megint zavart okoztak a zerőben... :/

pannonfunk 2018.11.16. 08:00:24

@Zöld Ödön: mondom, Tihi, hogy rosszul emlékszel. Egy darab fotón megy át egy A meg egy B kapun. Ha az A kapun megy át, akkor bekapcsol valami szerkezetet, és a macska megmördöl. Ha a B kapun megy át, akkor a macska túlél.

Namost, a fény ugye hullámtermészetű, amíg meg nem mérjük, tehát mindkét kapun átmegy, és a macska az élő és halott állapot szuperpozíciójában van. Amikor kinyitjuk a dobozt, akkor látjuk, hogy a macska él-e vagy sem, tehát akkor mértük meg, hogy a fotón melyik kapun ment át.

Tehát az állítás nem az, hogy mi nem tudjuk, hogy él-e a macska, hanem az, hogy amíg nem mértük meg, addig a macska egyszerre élő és holt.

Untermensch4 2018.11.16. 09:17:35

@pannonfunk: Ebből a macskás példából is látszik hogy a filozófia a tudományok királynője... csak már felnőttek és kirepültek a gyerekek de vmennyire az anyjukra hasonlítanak :D

2018.11.16. 09:47:53

@pannonfunk: jól van professzorom, én a wikipédiáról olvastam, ha szerinted te tudod jól, akkor én nem feleselek tovább.

Már a teológián is tanítják alapfokú dogmatizmuson, hogy "igazam van, mert én mondom"

big smiley :-)

pannonfunk 2018.11.16. 10:49:51

@Untermensch4: Azért ez nem filozófia, annál kicsit egzaktabb. Arról van szó, hogy a mai napig eldöntetlen kérdés, hogy azért nem látsz macskát élő és halott szuperpozícióban, mert nincs olyan, azaz, a kvantumfizikai modellünk, amely jól működik elemi részecske szinten, az 'elromlik' makroszkopikus szinten, vagy azért, mert ha ránézel, akkor mérsz, és a méréstől ugrik be az egyik mérhető állapotba, ami már nem szuperpozíció. Elemi részecske szinten jól látjuk az anyag kettős természetét, makroszkópikus szinten meg (ha jól tudom) a mai napig nem tudjuk, hogy csak méréstechnikai probléma, hogy nem látjuk a kettős természetet, vagy ténylegesen a kvantumfizikai modellek nem jól skálázódnak makroszkópikus szintre.

@Zöld Ödön: A wikipédia általában elég jó forrás, kivéve, amikor vaskos baromságok vannak beírva. Én nem vagyok a témának szakértője, tehát fenntartom a jogot, hogy hülyeségeket beszélek, de hogy hülyeségeket beszélek-e vagy sem, azt jelen esetben nem a wikipédia releváns bejegyzéséből kellene kideríteni, hanem mondjuk egy szakértőt kellene megkérdezni ;)

Mia and me 2018.11.16. 14:46:51

@Zöld Ödön: :) naugye hogy ugye :)- tudtam én, hogy volt ott még valami, nem csak a macska meg a doboz :)

csevely 2018.11.16. 14:52:15

@pannonfunk:
"hanem mondjuk egy szakértőt kellene megkérdezni ;) "
Ez jóóóóóóóóóóóóóóóóó!
Szakértőt, óh istenem.....mia madre...
Melyiket?
A katasztófavédelmi, a pénzügyi, a határvédelmi . . . .szakértőt?
Van ténylegesen többezer, merthogy már nincs szó , fogalom, titulus, végzettség, foglalkozás, szal semmi, csak a szakértő.

Egy vitaműsorban volt meghívva a MTA egyik közgazdász professzora, és mikor átadták neki a szót: "akkor halljuk a szakértőnket" elmondta az összes titulusát, melyik egyetemen dékán, professzor, a tudományos akadémia tagja....és kérte ne legyen szakértő.
A műsörvezető nő 5 perc múlva megismételte a szakértősdit, erre a csávó felállt, elindult kifele, mire zavar az erőben, kérlelték, de annyit mondott, hogy megyek, de ideküldöm az első utamba kerülő szakértőt. Lehet a hólapátolási szakértő lesz, de ha mindenképpen szakértő kell magának:))))

Azóta nálam ez alap.....nevezzük nevén a gyereket.
A helyes kifejezés: elméleti fizikus....bezony!!! Aki nem szakértő.

pannonfunk 2018.11.16. 15:43:49

@csevely: OK, legyen elméleti fizikus, ha úgy érzed, hogy a "szakértő" szó leamortizálódott...

pannonfunk 2018.11.16. 15:44:30

@Mia and me: Mindenképpen kell oda egy darab foton is :)

csevely 2018.11.16. 16:24:19

@pannonfunk:

Szép a Magyar nyelv, nem leamortizálódott, hanem leamortizálták.
Monnyuk ugyanez a helyzet a manager szóval is, merthogy ez a végső döfés a józan észbe. Na azt már mindenki lassan kikéri magának ( igen IQ60 fölött. . . )

Szőkenőőő 2018.11.16. 16:27:44

szagértőt kerestek? Jelen! :D

Most megy a TLC-n az apró szépségek, ez egy gyerek szépségverseny. Van benne csúnya anyuka, aki hozta a bájos, de abszolút nem szép kislányát. Kimajszolták, műszempinna, vastagmalter, most úgy néz ki mint egy műnő barbibaba. Durva mennyire abnormális egy verseny ez. Ez nekik az igazi élet, miközben ezek a kislányok vegül egy teljesen téves önértékelésű felnőttek lesznek.
Azt meg lehet figyelni, a legtöbb "aprószépség" mögött egy dagadt, ronda pszichopata anya áll :D

2018.11.16. 16:50:16

@pannonfunk: miért tartod fenn a jogot hogy hülyeséget beszélj? Ennek a nagyon ismert dolognak nem tudsz utánanézni a neten?
A wikipédiát szakértők szokták korrigálni, milyen bizonyítékod van hogy a wikin hülyeségek vannak és te jobban tudod?
Nem kötekedve hanem tágranyilt csodákozó tekintettel kérdezem ezt.

Untermensch4 2018.11.16. 17:31:11

@pannonfunk: "azért nem látsz macskát élő és halott szuperpozícióban"
Ha a 9 életéből már legalább egyet elhasznált akkor egyszerre látod élő s holt szuperpozícióban... no ezt is megoldottuk :D

Forsale2016 2018.11.16. 20:22:28

@pannonfunk: a kvantumfizika egy csoda világ :). Én ugyan nem vagyok elméleti fizikus (bár jártam egyszer eggyel :P) csak sima mérnök, akit érdekel ez az egész... szerintem jókat írtál.
@Zöld Ödön: most komolyan :D...te mindent elhiszel a Wikipédianak!?! Most már talán nem, mert sokan bőszen javitgatjak, de régebbrol konkrétan tudom, hogy volt benne egy néhány téves infó :(.

pannonfunk 2018.11.16. 20:24:19

@Zöld Ödön: ne akarj szalmabáb érvelni. Egy szóval nem mondtam, hogy én jobban tudom. Főleg így, általánosságban, ami azt sugallja, hogy mindent jobban tudnék. Explicite nem emlékszem, hogy mikor láttam butaságot, talán a halting problem nondecidability bizonyítása nem volt kerek vagy 10 évvel ezelőtt, de azóta lehet, hogy javították.

Már meg is kérdeztem fészen az elméleti fizikus ismerőseimet, mindjárt bemásolom, hogy mit írtak.

pannonfunk 2018.11.16. 20:25:58

@pannonfunk: Schrödinger macskája egy példa, arra hogy miért abszurd az egész kvantummechanikai feltételezés makroszkópikusan. De hogy összefoglaljam a mérés elmélet az nem egy igazolt dolog. Vannak különböző értelmezések és van amit többen fogadnak el, valamit kevesebben. A legelterjedtebb értelmezés az ún. Koppenhágai értelmezés. Ebben nem mérhetsz szuperponált állapotokat, a mérés során a rendszered mindig beugrik a legvalószínűbb állapotba. Azért nem viselkedik így a rendszer kalsszikus obejtumoknál, mert nagyobb skálákon a valószínűségek kisimulódnak ("átlagolódnak"). Lásd pl Ehrenfest-tétel, illetve, mert nem tud a környezettel való kölcsönhatásmentesen létezni. Lényegében arról van szó, hogy minél nagyobb dolgod van, annál nehezebb elkerülni, hogy környezettel való kölcsönhatás nélkül létezzen. Elvileg egy teniszlabda is interferálni tudna önmagával, ha megfigyelés mentesen létezne. Az eddigi legnagyobb ilyen objektum, ahol ezt kísérletileg is belátták az egy C60-as fullerén molekula volt, ami kvanutmmechanikai skálán makroszkópikusnak bizonyul. Nem tudom mit értesz makroszkópikus összefonódásnak, az egy teljesen más része a kvantummechanikának és nem kapcsolódik alapvetően az eredeti kérdéshez. Létezik ún. makroszkópikus összefonódás ezt bizonyította Aspect. De itt a makroszkópikusságon azt értjük, hogy két alapvetően távoli obejktum van összefonódva.

pannonfunk 2018.11.16. 20:26:47

@pannonfunk: Tehát, hogy összefoglaljam van klasszikus kép és kvantummechanikai kép. A kvantummechanika jobb modell, csak azt látjuk, hogy nagy skálán olyan effektusok lépnek fel, amelyek kisimítják a valószínűségeket, és így jön be a kalsszikus kép. Ez az átmenetnek meg van a fizikai modellje, tehát nem az van, hogy nem értjük, hogy lesz klasszikus rendszer a kvantummechanikai modellből. Mármint vannak problémák nyílván, mai napig meg nem értett részek az egész meséből, de van egy matematikával leírt intuitív kép az egészről. A fő problémát az jelenti, hogy kísérletileg nem eldönthető, hogy melyik kvantumechanikai értelmezésed a helyes.

pannonfunk 2018.11.16. 20:27:41

@pannonfunk: erre az én kérdésem az volt:
Szóval, ha jól értelek, akkor ma már nem fogadjuk el, hogy Schrödinger macskája élő és holt állapot szuperpozíciójában van, amíg rá nem nézünk? És ha jól értelek, akkor a szuperpozíció csak valami "kölcsönhatásig" létezik, és ez a kölcsönhatás nem feltétlenül mérés? Vagy hülyeségeket beszélek? Sajnos tényleg laikus vagyok a témához.

pannonfunk 2018.11.16. 20:28:20

@pannonfunk: amire a válasz:
De a kölcsönhatás az pont a mérés, amikor is a hullámfüggvényed összeomlik is beleugrik az egyik állapotba valószínűségek alapján. Lényegében a rendszered lineáris és jó, amíg meg nem méred, és igazából, hogy a mérésnél mi történik azt nem tudjuk pontosan

Untermensch4 2018.11.16. 23:19:23

@csevely: "Szép a Magyar nyelv, nem leamortizálódott, hanem leamortizálták.
Monnyuk ugyanez a helyzet a manager szóval is, merthogy ez a végső döfés a józan észbe. Na azt már mindenki lassan kikéri magának"

Valóban, mióta elmagyarosodott már "menedzser"-nek szokás inkább írni.
A "leamortizálódott dolgokat nem biztos hogy meghatározható számú tényező amortizálta le. Melléknévként a "magyar" pedig kisbetű.

2018.11.17. 07:45:04

@Untermensch4: köteksző haver? gyere ki a kocsma elég, szétkaplak mint floki a lábtörlőt.
Na piszkáld egyetlen szuperpolált macskahalálügyi szakértőnket.

szociál 2018.11.17. 08:16:38

@pannonfunk:

"...Azért ez nem filozófia, annál kicsit egzaktabb. Arról van szó, hogy a mai napig eldöntetlen kérdés, hogy azért nem látsz macskát élő és halott szuperpozícióban, mert nincs olyan, azaz, a kvantumfizikai modellünk, amely jól működik elemi részecske szinten, az 'elromlik' makroszkopikus szinten, vagy azért, mert ha ránézel, akkor mérsz, és a méréstől ugrik be az egyik mérhető állapotba, ami már nem szuperpozíció. Elemi részecske szinten jól látjuk az anyag kettős természetét, makroszkópikus szinten meg (ha jól tudom) a mai napig nem tudjuk, hogy csak méréstechnikai probléma, hogy nem látjuk a kettős természetet, vagy ténylegesen a kvantumfizikai modellek nem jól skálázódnak makroszkópikus szintre...."

A minap éppen erről diskuráltak a VV villában, halljak meg tesa :)

szociál 2018.11.17. 08:25:51

Aki nem nézi a valóvilágot az buta és buzi egyben :)
Aki nézi az szuperokos és szép :P

Untermensch4 2018.11.17. 09:11:24

@Zöld Ödön: Nem tudsz te olyan nagyot ütni amilyen gyorsan én futok... :D

Szőkenőőő 2018.11.17. 13:37:45

@szociál:
Mijazavalóvilág? Ott lakik ez a sröndingernei macska? Hol van ez a valóvilág? Leccbocc szigetén,?Már rohanok isoda! :D

szociál 2018.11.17. 13:46:42

@Szőkenőőő:

Srődinger villája.
Amíg nem nézel be a villába azt hiszed emberek laknak benne, de mikor benézel látod hogy agyhalottak, érted :)

Szőkenőőő 2018.11.17. 14:00:32

@szociál: Értem én, épp ezért előbb bújok össze Wombival, mint benézzek a valóvilágba :D Persze majd ha visszajön a nyalalásból :DDDD

szociál 2018.11.17. 14:02:08

@Szőkenőőő:

nyalaljatok együtt Wombattal :P

Szőkenőőő 2018.11.17. 14:10:06

Lekéstem ő már nyalal :D
Télleg dejó is lenne most valahol meleg éghajlaton nyalalni egészen míg itt nyál nem lesz :)

2018.11.17. 15:58:20

@Szőkenőőő: hehe, mi a neved lómai?

Szőkenőőő 2018.11.17. 17:57:27

@Zöld Ödön:
Kisziválgott az a lémhíl, hogy a szőke megmondja a nevét. Hát hatáltalan botolság ilyet hinni, a szőke szőke malad, pedig egyszer volt völös is, na lögtön beájultam mikol megláttam magam a tükölben, és megígéltem magamnak soha többet völös!
Azt mondta a féljem, ne viccelj asszony, így nem nézel ki elég libinek, vissza a szőkét! Mit lehet elle mondani, elő a szőke hajfestéket, és alkottam magamnak vele egy szép nalancssálgát. Az összes nalancs nekem imádkozott áluljam el titkot, hogy sikelült ilyen széple. Na akkol a család menekült előlem, mert töltem zúztam minden elélhető tüklöt a lakásban. Végül maladt a fodlászom, aki az öklét halapdálva plóbálta eltitkolni a löhögést, kevés sikellel. Na végül újla kiszőkültem, és mostmál kis szelencsével maladok is. Bevált dolgokon ne változtassunk ugyebál. Na ez nem az én mondásom gondolhatjátok. Én egy ízig vélig blobléma geneláló vagyok, melt amúgy olyan uncsi a zélet. Na de ellől majd máskol mesélek.
Lemélem malad a jóidő holnapig, akalok menni kilándulni.
Jó pihit mindenkinek a hétvégén továbbla is!
;)

2018.11.17. 18:20:42

@Szőkenőőő: pelsze pelsze, de te légen voltál más is.. valami jázmin, vagy olgona, vagy nefelejcs vagy valami világ is. nem?

szociál 2018.11.17. 18:25:43

@Szőkenőőő:

:))
nyalalni csak nyálon lehet :)

Szőkenőőő 2018.11.17. 18:28:43

@Zöld Ödön: Egyik se lá se lánts, amúgy igen egy szép világ, de az fedje a jótékony homály, olyan lég volt mál, igaz se volt tán :)

szociál 2018.11.17. 18:28:58

@Szőkenőőő:

Blájen életét láttad légen ?
Nem lossz film, lettentően sokat nevettem lajta :)

Szőkenőőő 2018.11.17. 18:32:20

@szociál: Nanáhogy láttam, van aki még nem? :D

Télen tudok nyalalni Ausztláliában pl, ott most nyál van ;)

szociál 2018.11.17. 18:36:51

@Szőkenőőő:

van itt is nyál mikol polnót nézek :)

szociál 2018.11.17. 18:38:29

mondjad gyolsan utánam, lépa, letek, mogyoló

Szőkenőőő 2018.11.17. 18:43:33

@szociál: :D

Gyerekemet pici korában taníottam a r betű ropogtatására
Mondom: répa
Gyerek : répa
Én: retek
Ő: retek
Én: mogyoró
Ő: mogyoró
Én: korán reggel ritkán rikkant a rigó
Gyerek hatalmas szemekkel rámnéz közli: igen! :D

szociál 2018.11.17. 18:51:54

@Szőkenőőő:

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

M87 2018.11.18. 15:12:28

@LucretiaBorgia: "Úgy látom, Drága Tihamérünk elhagyott minket, nem követelődzik táplálékért."

Mitől van az, hogy feljön egy névvel, majd eltűnik? Magát törli vagy a blog.hu rendszer teszi, mert mire törlődik addig legalább 2-3 alkalommal változtat nevet egy fiókon belül.

LucretiaBorgia 2018.11.19. 09:50:15

@Zöld Ödön: Posványos, mi ? Meg rémciki ?!
Úgy nyakon posztollak soknevű gyelekem, hogy legott belelilulsz, és levendulává válsz !

LucretiaBorgia 2018.11.19. 09:53:48

@M87: Ő ilyen. Tiszteljük a másságot ! :):):) Én próbálom a valóság talaján tartani, ezért hívom következetesen Tihinek, hátha így megmarad az indentitásának morzsája. legalább tuggya, hogy még tuggyuk ki ő.

LucretiaBorgia 2018.11.19. 10:02:16

@Szőkenőőő: Kész hollol. nekem isz voót ilen kalandom. A fodlász elbaszta, pont amikol a zex pszim eszkűvőlyén kellet vóna ragyognom. Montam szemmi baly, majd én átfesztem az őszes balnát seprec szőkére. Delékig élő halyra két doboz x 2. Bisztoszra mentem. Kéccer egymászután befestettem, legalább bézs szőke lett. Így egy nap 3x fesztettetem. Páróra múlva, ojjan furca érzésem lett, mintha sapiban lennék. Kimentem klotyira, h megnézzem mijafenne vann. Síkítás, ájulás. Az egész fejbőröm nedvedzzőőő seb vót.
Majnem odalett a halyam. Félév alatt jött rendbe, addig tulybánt kellet hordanom és imátkozni, hogy kine hujjon az összes halyam.

pannonfunk 2018.11.19. 10:23:26

@Zöld Ödön: Tessék, most futottam bele egy stackexchange diszkusszióba, hogy pl. #P-teljes problémák approximációjáról is butaságok voltak írva, mert kihagyták, hogy a tétel csak akkor áll, ha a probléma önhasonló.

cstheory.stackexchange.com/questions/8523/fpras-for-p-complete-problems

Persze, ezeket folyamatosan javítgatják, tehát zömében jó dolgok vannak a wikipédián, de azért vakon bízni benne nem lehet.

LucretiaBorgia 2018.11.19. 10:40:40

@pannonfunk: Ne is mondd ! Nekem is feltűnt a hiányosság :):):)

Szőkenőőő 2018.11.19. 11:14:35

@LucretiaBorgia:
Háááát ide gyorsan egy nyelvtannácit csemegézni :DDDDD
Ez nagyon lyóvót, élvezetel olvastam :D

LucretiaBorgia 2018.11.19. 11:56:47

@Grünvald elvtárs a Lakinger Béla zsebcirkálóról: Asztuttadd h átlagossan 5 napos cyklúsaid vannak ? Amikor állapotod van, úgy értem. Amikor ninc, akkor néha hetekig birod egy névvel.
De ez geniális ! Kreativin túltendésed lehet....

Untermensch4 2018.11.19. 11:57:03

@LucretiaBorgia: "Tiszteljük a másságot ! :):):)"
Mosolyt fakasztó irónia, az általános szabály alóli kivételek (egy részének?) ismeretében... :) :D

LucretiaBorgia 2018.11.19. 11:57:54

túltengésed, hejjessen
csak az ujjaim még mindig a gonosz markában vannak... :(:(:(

Szőkenőőő 2018.11.21. 07:11:54

Egy nap a favágó egy a folyó fölé behajló ágat kezdett el levágni, de hirtelen a baltája beleesett a vízbe. A férfi keservesen sírva fakadt, mire megjelent előtte maga az Úristen. Megkérdezi a szegény embert, hogy mi az oka a reménytelenségének? A favágó elmeséli.
Legnagyobb meglepetésére az Úristen belevetette magát a habokba, és amikor feljött, a kezében tartott egy színarany baltát.
Ez volt a te baltád? - kérdezte.
Nem - válaszolta a favágó.
Az úristen visszaugrott a vízbe és visszatérve kezében tartott egy ezüst baltát. Ez volt a te baltád? A favágó megint azt válaszolta, hogy nem.
Erre az Úristen ismét alámerült és felhozott egy acélbaltát. A favágó örömmel kiáltotta, hogy ez az ő baltája. Az Urat mélyen meghatotta a becsületesség, és nekiadta mind a három baltát. A favágó határtalan örömmel tért haza.
Néhány nappal később a folyón csónakázott a feleségével. Egyszer csak az asszony beleesett a vízbe és elmerült. A favágó keserves sírására megint megjelent az Úristen, és belevetette magát a habokba. Hamarosan visszatért, kezében Jennifer Lopezzal.
- Ő a feleséged?
Mire a favágó: igen!
Na, az Úr nagyon dühös lett, de a favágó így
rimánkodott:
- Kérlek, bocsáss meg nekem! Mert ha azt mondom, hogy nem, akkor legközelebb Catherina Zeta-Jonessal térsz vissza. És ha ismét nemet mondok, akkor visszatérsz az igazi feleségemmel és én igent mondok. Erre jutalmul nekem ajándékozod mindhárom asszonyt. De én egy szegény ember vagyok, és hogyan is tarthatnék el három asszonyt. Ez volt az egyetlen oka, hogy én a hazugság szégyenét vettem magamra.

Mi az erkölcsi tanulság?
Ha a férfiak hazudnak, annak mindig tisztességes oka van és minden esetben megmagyarázható.

Hát: hehe :D

M87 2018.11.21. 16:42:07

@Grünwald elvtárs a Lakinger Béla zsebcirkálóról: Hozzászólással együtt.:)

@LucretiaBorgia: Ő is tudja vagy csak mi?:)
Azóta megint változtatott:D

Mia and me 2018.11.21. 17:52:09

@Szőkenőőő: "Mi az erkölcsi tanulság?"

Hogy a zsidók mindig kimagyarázzák magukat.... ;-)

Hja- ez nem is zsidó vicc... :D
Az úristen szerepelt benne, meg az asszony eltartása, csak azér gondoltam :).

Szőkenőőő 2018.11.22. 07:13:20

@Mia and me: A "férfiak" szó szerintem tetszés szerint cserélgethető, úgymint a történetben a szereplők.
A favágó lehet favágóné, a balta lehet kedvenc fakanál ;) És a pasi Brad Pitt. És máris kész a női változat.

LucretiaBorgia 2018.11.22. 10:44:54

@M87: nem tudom, hogy tuggya-e, hogy csak mi tuggyuk, h ő már nem tuggya ?! :):):) Jó ha szem előtt van, vész esetén megtuggyuk mondani neki, hogy ő is tuggya, hogy ki.

Szőkenőőő 2018.11.22. 18:37:18

Na meg egy szösszenetet találta. Tényleg ilyenek vagyunk? :D

Estimese! :-)

Férfiak mondták életük asszonyairól...

". . . műszempillát hord, és szanaszét hagyja. A múltkor az újsággal vágtam rá, azt hittem valami bogár. Halálra rémített. "
". . . Mesterien be tudja magát pozícionálni közém és a TV közé. Passz, átadás, a tömeg őrjöng, és én csak a fenekét látom. "
" . . ideges lett, amikor egyszer korábban keltem fel, és én csináltam neki reggelit. Azt mondta, hogy ellenőrzöm. Hogy merem én eldönteni, hogy mit egyen ahelyett, hogy hagynám!"
". . . az ágyban én vagyok a Tanár Bácsi, a Csapatkapitány, a Fõnök, a Rosszfiú, a Testőr, a Telefonszerelõ, a Rendõr. Egyszer már én magam szeretnék lenni. "
". . . ami az enyém, az az övé is. Vettem neki hálóinget, mégis az én pólóimban alszik. Mindig elviszi a használt borotvapengét. Az új túl éles neki. Amikor fázik mindig az én tenisz zoknijaimat veszi fel, sosem a sajátját. Még a boxer alsómat is felveszi. Azt hiszem, áttérek a tangára, hogy lássam, mit csinál. "
". . . listákat készít. Hogy mit vegyek. Hogy mit csináljak. Kiket kell felhívni. Ami nincs a listán, az nem is létezik. Egyszer felírtam a listájára, hogy "szex". Hiba volt. Azóta ha nincs a listán, nem is csináljuk. . . "
". . . ha valamit a fejébe vesz, nem lehet leállítani. És senki nem pihenhet, amíg nincs készen. Addig nincs baj, amíg süti sütésérõl, vagy nyári szabadságról van szó, de ha új ház vétele, vagy esetleges gyermekáldás jön szóba, a dolgok akár komolyra is fordulhatnak. . "
". . . a szomszéd szobából hallom, amint levest eszik. "
". . . Meglep, ha barna hajjal jön haza. Máskor meg szőke. Igazából fogalmam sincs, milyen az eredeti hajszíne. "
". . Mostanság nem borotválja a lábát. Hadd tudja meg mindenki, hogy eredeti szőke. "
". . Elfoglalja az ágy felét: középen"
". . . Mindenre allergiás, az orra állandóan be van dugulva. Ha szájon csókolom fuldokolni, kezd. "
". . . az zavarja, hogy a gyerek rám hasonlít. "
". . . láttak már olyan nõt, akinek vörös a körme, krétafehér az arca, fekete vonalak húzódnak a szeme körül? Hogy tudnak azzal a tudattal elaludni, hogy ez a teremtmény ott alszik a másik oldalon?"

Szőkenőőő 2018.11.25. 08:30:08

Öt majom - kisérlet
Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe.
Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére banánt.
Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába.
Minden alkalommal, amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán,
leöntötték a többieket hideg vízzel.
Hamarosan meg is tanulták a majmok, hogy aki fel mert indulni a létrán,
azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, jön a hideg zuhany az égből.
Nem sok idő kellett rá, hogy egyik majom se próbálkozzon felmászni a létrán.
Banán ide, banán oda…
Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra.
Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem is kaptak hideg zuhanyt.
Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel.
Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt.
Elindult a létrán és rögtön kapott is érte.
Ami furcsa, hogy az előző új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta, a miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába.
A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti 5 majomból.
Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára.
Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért.
Mégsem másznak fel érte.
Miért?
Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák:
Nem tudom.
Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok.
Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni.
Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is.
Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?
Ki mondta azt, hogy ez így jó?
Ki döntötte el?
Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül…
Jobb, szebb? Nem tudjuk.
Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.
Csak ülünk lenn a létra alatt és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki meg merészeli kérdőjelezni a "törvényt".
Megtámadjuk azt, aki kér, hogy ne csak üljünk a létra alatt, de nézzük meg együtt azt a másik világot.