Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Fekete-fehér
2017. november 21. írta: szociál

Fekete-fehér

fototapeta-fekete-feher-3-d-alagut.jpgEgyik októberi nap Luca elkezdi lobogtatni a szemem előtt a nyertes tippmix szelvényét -ebből elmegyünk a Viven Maier kiállításra a Manó házba -mondja boldogan.

Be van zsongva ezektől a fekete-fehér képektől, okkal mert tényleg jók.

Mikor oda értünk a jegyszedő előtt meghajolt mint egy illedelmes japán, utána széttárta a két karját és berepült mint egy madár a képek közé. Mikor utol értem próbáltam leszedálni, hogy ennyire azért ne, elvégre ez nem egy pub, ekkor a kabátja belső zsebéből kiemelt suttyonban egy dobozos búza sört, halkan kibontotta és kortyolni kezdte.

A képeket nézve azt motyogta, szeretné ha lenne nála egy távkapcsoló ami képes lenne egy gomb nyomásra mindet fekete fehérré varázsolni, a füvet, az eget, mindent, mert ez emlékezteti arra mikor az apja még élt, azok a régi fekete fehér fotók.

Utána elmentünk a Trapéz pubba egy jót "enni". Aztán ivás lett belőle, mert ott helyben Luca fogadást kötött egy 3 tagú társasággal hogy lenyomja őket fekvőtámaszban és aki veszít az fizet 2 kört. 

Bebasztunk rendesen, mert a belga sör ütős a Trapézban, pláne ha sok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesasopeauxroller.blog.hu/api/trackback/id/tr4613341945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csetlekbotlok.blog.hu 2018.03.02. 15:12:53

hát te írsz? :D én erről miért nem tudtam eddig? :( na, majd jól szétrollkodom :P aztán jöhetsz blogtalira fszelfi nélkül és rámöntheted a sörödet. mit szólsz? :D

szociál 2018.03.02. 16:01:45

@csetlekbotlok.blog.hu:
elkezdtem és rá untam, mindennel így vagyok :))

csetlekbotlok.blog.hu 2018.03.02. 19:13:38

@szociál: olyasmit kell keresni, ami mindig izgalomban tart. mindig újat tartogat. ez emberre is vonatkozik

szociál 2018.03.02. 19:44:06

@csetlekbotlok.blog.hu:

Pornó 0-24-be :)
Köszi, hogy nem jöttem rá :)

szociál 2018.03.02. 19:47:42

@csetlekbotlok.blog.hu:
Van ingyen hívható segély vonalad is?
Életmentő vagy.... Tényleg izgat a pornó :)

csetlekbotlok.blog.hu 2018.03.02. 22:10:44

@szociál: persze... úgy hívják messanger :D
pont azt nem unod meg? mindig ugyanazt csinálják

szociál 2018.03.02. 23:12:02

@csetlekbotlok.blog.hu:

Nekem az is fizetős :)
Fú, tényleg csak dugnak ebben, nem is élvezem már.

Untermensch4 2018.03.12. 09:33:54

@szociál: "A képeket nézve azt motyogta, szeretné ha lenne nála egy távkapcsoló ami képes lenne egy gomb nyomásra mindet fekete fehérré varázsolni, a füvet, az eget, mindent, ... "
Kreatív megoldás: vegyél neki egy napszemüveget.

"Utána elmentünk a Trapéz pubba egy jót "enni". Aztán ivás lett belőle... "
"Az italok folyékony élelmiszerek."
(forrás: Élelmiszer áruismeret II. tankönyv )

szociál 2018.03.12. 09:38:38

@Untermensch4:

egyél meg egy üveg vodkát, nem laksz jól vele mint a főttkrumplival :)

LucretiaBorgia 2018.03.12. 10:05:08

Ez már Irodalom ! Szép Irodalom !

Untermensch4 2018.03.12. 10:31:33

@szociál: Tegnapelőtt este vodkáztam és gyomorrontásom lett... :)

LucretiaBorgia 2018.03.12. 10:46:47

@Untermensch4: A zalkoholölbutítésgyomorbadönt ! tudhatnád.....
Javul az akkcentusom....

szociál 2018.03.12. 10:53:40

@LucretiaBorgia:

szerintem krumplit evett és az csapta szét a gyomrát, pedig a krumpli pont gyomorkímélő kaja :)
pláne a főtt krumpli leve, gyógyír

Untermensch4 2018.03.12. 16:51:22

@LucretiaBorgia: Hát nem emelem a lángoktól ölelt átlagát szeszelésben. Évi 2-4 alkalommal iszok alkoholt és annyi. Az egyik évben csak kétszer ittam és abból is az egyik a legjobb barátom esküvője volt. Az azt megelőző évben az egész éves fogyasztásom 1 (azaz egy) deciliter pálinka volt. És ebben benne van egy házavató is...
De hát történelmileg úgy alakult hogy az alkohol a nyugati világ kábítószere.

Untermensch4 2018.03.12. 16:52:24

@szociál: Ettem közben sültkrumplit meg giroszt. Azok rendben voltak.

szociál 2018.03.12. 17:43:36

@Untermensch4:

engem a gyros fosat, valamikor, amikor ebolát is raknak a szószba :P

LucretiaBorgia 2018.03.12. 18:03:05

@Untermensch4: haat mar rég nem az...az alkohol a folyadek amit bevisznek a SZER hez...kb. kiséro...
Mar jobbak vannak...gyorsabbak ( i n inglis szpid)

Untermensch4 2018.03.13. 08:12:40

@szociál: Ennek nem volt esélye ebolázni vagy ilyesmi. :)

Untermensch4 2018.03.13. 08:16:23

@LucretiaBorgia: Nos hát néha SZERét ejtettem nemzetközi egyezmények megsértésének de azt én nem is írtam alá, meg természetesen minden ilyen sztori már elévült. Kétszer is legalább... :)

szociál 2018.03.13. 08:16:23

@Untermensch4:

az öntettől az ebola is elpusztult :)
én inkább hanyagolom a girosztot mostanában, egyszer megmacskásodott a pocim tőle, cirmi cicák hadakoztak, nyervogott az egész belem bakker, csavargatta, nem volt vicces :))

Untermensch4 2018.03.13. 08:42:45

@LucretiaBorgia: Gugli haver megmondja neked mijaza Torrente. Én megmondom mit tudnak belőle (magából a színészből) kihozni kreatív emberek. (A fazon eredetileg tán' az önéletéről beszél, hogy összesen kilenc napot dolgozott rendes munkát).

www.youtube.com/watch?v=4Q2r78ZjnI8
www.youtube.com/watch?v=6EZ52pSxl_E
www.youtube.com/watch?v=cgvZ1fHb7nk

Untermensch4 2018.03.13. 08:45:47

@szociál: Igen, apránként majdnem mindenről kiderül hogy nem bírja a pocid... nekem meg szinte csak az alkoholt. De mivel azt nem igazán akarok inni, ez vállalható.

szociál 2018.03.13. 08:52:32

@Untermensch4:

én a hitleres viktorost is imádom, rohadt jó szöveget pakolnak alá :))

tejszínest , a hagymát és a paprikát nem bírja a pocim, többi jöhet, meg a dinnyét nem nah :)

LucretiaBorgia 2018.03.13. 09:18:22

@Untermensch4: Köszönöm ! Hiánypótló hsz ! Nem is tudom, hogy élhettem eddig e tudás nélkül ??
csak egy magyarázatom lehet, hogy a mű-faj nem hoz lázba...

Untermensch4 2018.03.13. 10:00:48

@szociál: Mai reggelim: hideg sertéshúsos babgulyás konzerv kenyérrel, és ittam reá kakaót... :)

szociál 2018.03.13. 10:20:24

@Untermensch4:

megacukiságok ezek :)))

A kutyáknak nincs ilyen belük mint neked :))
Én múltkor ettem babkonzervet de utána aszontam egy hónap szünet ebből :)

Szőkenőőő 2018.03.13. 10:47:14

@Untermensch4: "Mai reggelim: hideg sertéshúsos babgulyás konzerv kenyérrel, és ittam reá kakaót... :)"

Mész ma dolgozni? Mert akkor jegyre ne költsél, a szelek szárnyán is bejutsz a dolgozóba :DDDD

szociál 2018.03.13. 10:55:02

@Szőkenőőő:

:)))))))))
Unti Redbullja a babkonzerv :)

Untermensch4 2018.03.13. 10:58:16

@Szőkenőőő: Ha gasztroblogilag írsz be fingatós ételkombókat, megmondom hogy ettem-e már olyat és hogyan hatott.
Paradicsom(szósz/leves) és kakaó szélcsend...

LucretiaBorgia 2018.03.13. 11:00:15

@Untermensch4: kérlek ! A kedvemért...legyen inkább "szellentős" ! Annyira érzékeny vagyok.....

szociál 2018.03.13. 11:00:24

@Untermensch4:

te mindenhez iszol kakaót ? :)
még a húsleveshez is ? :))

Untermensch4 2018.03.13. 16:21:27

@szociál: Nem vagyok nagy levesevő... olyan napi 1-3 liter kakaó elfogy a pocimban, igen.

szociál 2018.03.13. 16:23:45

@Untermensch4:

babkonzerv és kakaó, és esetleg egy kis banán, és betonozhatsz is a székleteddel :)
házat lehetne rá építeni :)

LucretiaBorgia 2018.03.13. 16:57:05

@Untermensch4: Krisztusom !!!!!!! 3-4 liter ?????

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik.

Untermensch4 2018.03.14. 07:31:45

@szociál: "babkonzerv és kakaó, és esetleg egy kis banán"
Ezeket szoktam enni (sorban, nem összekeverve). Meg még esetleg vaníliás joghurtot. Múltkor kitaláltam a gyereknek hogy tudunk bele csokit meg színes cukorkát is rakni (úgynevezett tortadara).

Untermensch4 2018.03.14. 07:33:47

@LucretiaBorgia: Mint írtam vala, kb 1-3 liter/nap. Jegyzett rekordom még ifjabb koromból péntek fél2 és vasárnap reggel 9 között 13liter... ja, és még kólát is szürcsölgetek annyit hogy hiteles reklámarc lehetnék. :)

szociál 2018.03.14. 08:11:53

@Untermensch4:

13 liter bármiből sok, nem hogy kakajóból gec :))
Ha megiszol 3 liter vizet olyan vérhigító hatása lesz hogy abba döglesz bele, meg a veséd se bírná :)
Mekkora vagy te hogy ennyi beléd fér, 190 ? :O

LucretiaBorgia 2018.03.14. 09:00:19

@Untermensch4: Sztem ezekről hallgass mélyen, mert a végén az egész blog veseműködése leáll....

Untermensch4 2018.03.14. 09:51:27

@szociál: @LucretiaBorgia: Száz kiló alatt vagyok. Most mit fáj az nektek hogy ilyen virtuóz emésztésem van hogy mármit ehetek bármivel?! :D Tegnap reggel hazajöttem melóból, megettem a konzerv babgulyásomat hidegen, kenyérrel. Kakaót szürcsölgettem és kevés kólát a cigiszünetekben. Délután felkeltem a szunyókálásból, egyik pohárka kakaómba kevertem némi zabot, meg ettem egy 200grammos bolti tejberizst. Meló közben meg három kis müzliszeletet, meg kb egy liter kólát (utóbbiból tegnapelőtt kettőt...). Most reggel haza érvén egy bab-kukorica-paradicsomszószban és majd' 1 lityi kakaó fogyott. Eddig. Tudom hogy ennyi cukorral a tudomány mai állása szerint csak idő kérdése hogy a hasnyálmirigyem kifingjon és cukorbeteg legyek. Vagy nem. Majd kiderül.
A blog mája viszont frankón egészséges maradhat mert alkoholt alig iszok. Statisztikailag... mert ritkán igen de akkor sokat. :D

szociál 2018.03.14. 10:03:30

@Untermensch4:

O.o :jajj

Ezt feltehetnéd a jutubos cselendzs videók közé, senki se tudná végig csinálni = )

Szőkenőőő 2018.03.14. 10:07:20

Meghalt a sztefenhóking, láttátok? Nekem olyannak tűnt, mint aki hallhatatlan, fura volt olvasni, hogy meghalt. :(

szociál 2018.03.14. 10:10:57

@Szőkenőőő:

:(
Azt nem értem hogy tudott eddig elélni ?
Nulla mozgás, keringése nem igen volt, de biztos rezegtették néha valami mizsergetővel.
Mekkora koponya volt az öreg :O

LucretiaBorgia 2018.03.14. 10:20:18

@Szőkenőőő: Tleg ?!! Na erre is jó a blog ! Ma tuti nem lesz időm olvasgatnia híreket, de hála ennek fórumnak és a klónomnak értesült vagyok, egész jól. Ha van még vmi szólj !

Szőkenőőő 2018.03.14. 10:24:33

@szociál: Igen, ezért is éreztem hallhatatlannak, mert emberi (orvosi) számítás szerint is már majd 50 éve nem is kellene élnie. Egy legendával kevesebb....

@LucretiaBorgia:
Na látod, milyen jó blogozgatni? :D
Most a 4 napban nem nagyon leszek, sokkk lesz a családi program. Mondjuk nem baj, mert ritkán látott családtagokkal is találkozom. :)

LucretiaBorgia 2018.03.14. 10:54:53

@Szőkenőőő: nekem csak szerényen lesz progi ! Olvasás lesz a köbön, Szocinak hála ! Max két gyereketetés, macerás kajákkal.....
De megosztom majd szigorú kritikámat, már ha lesz olyan :):):)

Untermensch4 2018.03.14. 10:55:25

@Szőkenőőő: Tényleg haLLhatatlan volt, azért beszélt gépi segítséggel. :D

Untermensch4 2018.03.14. 10:58:00

@szociál: Abban az amcsi sorozatban (Fald fel amerikát vagy mi) esznek olyanokat ami nekem nem menne.
Tecsőről jut eszembe, ezt nemrég küldték nekem:
www.youtube.com/watch?v=uO7wahu6FjI

"...magyarország európa visszaéléskamrája..." XD

LucretiaBorgia 2018.03.14. 11:25:03

@Untermensch4: Jó tudni ! Ha egyszer megakarunk szabadulni Tőled elég egy saláta vagy főzelék meg egy kis gyógytea (max két csésze, lehet akár üres víz is) és kampec ! és senki se fogja tudni, hogy gyilkosság történt.....
Lukréciának mondjuk ez nem kihívás ! De aki a kicsit nem becsüli, ......mint ismeretes....

LucretiaBorgia 2018.03.14. 11:25:53

@LucretiaBorgia: meg akarunk (nyelvtan és nyelvtan !!!)

Szőkenőőő 2018.03.14. 12:11:11

@Untermensch4: haLLhatatlan! qrvajóóó :D
Láttad a képet amit a gasztroblogba tettem neked? Aszonta szoci tecceni fog ;)

Untermensch4 2018.03.14. 13:16:00

@Szőkenőőő: Most már láttam de nem biztos hogy ma fogom átnézni azt a 197 kommentet. Tudod, későn érkeztem, le vagyok maradva kissé. "Menj a búsba...", "ehh..." és ezt a posztot tudtam eddig kommentelésig bezárólag feldolgozni. :)

szociál 2018.03.14. 13:18:30

@Untermensch4:

A Fald fel amerikában nem egy sima dupla sajtos burgert puszil be a bácsi, 2 deka kólával :)
Ott a méret is beszabehu (kalória) és még csíp is mint a rosseb mert raknak bele minden féle méreg paprikát :O
Biztos jó a hasnyálmirigynek, arra ihatsz szódabikarbónát semmit nem ér :))

Untermensch4 2018.03.14. 13:20:03

@LucretiaBorgia: Ha leíró és nem előíró nyelvészeti szemlélettel nézed akkor megakarunk. Azért is írtad úgy. A kötelezően uniformizált helyesírás egy teljesen mesterséges konstrukció, mint akár a jog. A párhuzam abban is áll hogy sokak saját nyelvhasználata(/jogkövetése) nincs összhangban vele, mégis teljesen funkcionális (természetesen csak amíg a különbségek nem érnek el egy bizonyos volument).
www.nyest.hu/

Szőkenőőő 2018.03.14. 14:21:50

Azt tudátok milyen nap van ma? A Pi világnapja! És pont ma halt meg Hawking. Mikor máskor?

szociál 2018.03.14. 15:53:21

@Untermensch4:

egy szavad nem értem ,de olyan jó olvasni, dio is olvasná csak ő bannolna téged :))

@Szőkenőőő:

Akkor lenne morbid ha a break táncosok világnapján halt volna meg, szegény még felállni se tudott, nem hogy helikopterezni :)

Untermensch4 2018.03.14. 18:01:13

@szociál: Ebédre ettem hotdogot. Fincsi volt. Kiderült hogy az utánfutós hotdogárustól nem messze van épített etetőhely is ahol egy fél bagettbe raknak két virslit meg a többi tápértéket. :)

szociál 2018.03.14. 19:19:53

@Untermensch4:

hot-dog jó, lájkolom :)

régen úgy ettem virslit hogy félbe vágtam egy buci zsemlét, bele virsli, fejes saláta, ketchup, majonéz....mustár nem, azt nem bírom :)

szociál 2018.03.15. 16:50:59

@Szőkenőőő:

:)

Haza repült Sólyomka :)

Untermensch4 2018.03.16. 11:36:15

@Szőkenőőő: Nekem is tetszik. El is küldtem pár embernek aki sztem értékeli. :)

LucretiaBorgia 2018.03.16. 14:20:58

@Untermensch4: elkepesztő vagy!!!??? Hány féle képpen tucc kommunikalni??? Odaáton néztelek.

Untermensch4 2018.03.31. 23:55:57

@LucretiaBorgia: Az igazság odaát van... ja nem, az az X-akták. :)
Sokféleképpen. Így kommentek alapján néztek már mérnöknek, biológusnak és nyelvésznek is. És ez csak az amiről tudok. :)

Egyébként hol van az az "odaát"?

Untermensch4 2018.04.01. 00:34:09

@szociál: Nick-betűtípus teccik. Múltkor mintha még más lett volna, kevésbé teccetős.

szociál 2018.04.01. 06:50:38

@Untermensch4:

Tetszik a betűtípus ?

HOLAFASZOMBAVÓTÁ ! :O

:)
Bekéne újítanod egy messengert, mert a csajok elevenen szednek szét , ha megint lelépsz két hétre.

Untermensch4 2018.04.02. 13:53:32

@szociál: Messenger? Nem említettem hogy nem használok okostelefont? Mondjuk tegnap amikor nem itthon de már volt időm meg wifi, meg a tabletem, nem jutott eszembe a jelszavam... az elevenen szétszedéshez kéne egy offline blogtali, nemde..? :)

szociál 2018.04.02. 17:39:39

@Untermensch4:

de asztali pc-n tudsz messengerezni, nem kő hozzá okosteló

Mia and me 2018.04.02. 19:36:39

@szociál: jaja, és ha "megjön" akkor is itt bújtatod a titkos blogodon.... :D

Untermensch4 2018.04.03. 08:17:52

@szociál: Mit is tud ez a messenger (így hítták' a hedonista ex-angyalt is a ballonkabis-angyalos filmben... mindegy) amit a blogfelület nem és én örülnék neki?

LucretiaBorgia 2018.04.03. 10:15:43

@Untermensch4: engedd szabadjára a fantáziádat és reágyüssz ! Ha sokáig nem megy segítek, de csak épphogy.....legyen sikerélményed.

Untermensch4 2018.04.03. 11:20:46

@LucretiaBorgia: A dologgal két problémám van. Az egyik hogy most ilyen félálom-szerű állapotban vagyok mert éjszaka dolgoztam és a hétvégéig még ezt a fordított bioritmust célszerű fenntartanom (de most még van némi alváshiányom). A másik hogy nem nagyon vagyok fogékony az új technikákra. Nem igazán vagyok képben a DOS-korszak vége óta és akkoriban is legfeljebb átlagos kütyühuszári szinten mozogtam...
Úgy rémlik, chat-jelleggel szöveges üzeneteket lehet küldözgetni ezzel a messengerrel... meg talán képeket...

LucretiaBorgia 2018.04.03. 11:32:29

@Untermensch4: én 2015 óta vagyok csak okos.....de nem kell hozzá ám agysebész diploma. Kb. 1 nap alatt hozzászoksz, aztán már pipilni is ezzel mész. Csúnya függőség :)):):)