Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Újévi fogadalmak
2017. október 20. írta: szociál

Újévi fogadalmak

fogadom.jpgDorka Szilveszterkor kijelentette, hogy eddig alig bírta tartani magát, de január elsejétől most már tényleg rászokik a dohányzásra.

Luca megfogadta hogy edzés után szalonnázni fog, és a sörre is rászokik. Mert utálja a kocka hasát, mert nem puha, és azt jó simizni.

Én megfogadtam, hogy elzarándokolok arra a helyre ahol Zen budhista szerzetes lehetek, békére lelek, nem leszek feszült, semmi sem fog felidegesíteni, igaz pitsah messze van ez a Japán, de nem tarthat vissza semmi, vettem a hátizsákom és elköszöntem Lucáéktól, Dorka már szívta bőszen a Gitanest, köhögött mint egy tüdőrákos, Luca meg szalonnázott éppen, mondom császtok majd jövök.

Lent az utca zaja várt, és boldog voltam hogy ezt már nem fogom hallani mert a csend és szeretet fogja melengetni csodás testem.

Amikor az orrom előtt elment a busz, nagyon tele lett a faszhom.....

Mikor vissza értem Luca már a disznósajtot kezdte meg, Dorka meg felbontott egy karton Camelt.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesasopeauxroller.blog.hu/api/trackback/id/tr1313045732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2018.03.12. 09:21:43

Ez jó. Ha te is udvari bolond lettél volna akkor megmenekülhetett volna BL az összeomlástól. :)

szociál 2018.03.12. 09:23:59

Untermensch4

Ez jó. Ha te is udvari bolond lettél volna akkor megmenekülhetett volna BL az összeomlástól. :)

szociál 2018.03.12. 09:24:43

@Untermensch4:
aszittem kimoderéáltalak azért másoltam be :))

Szőkenőőő 2018.03.12. 09:38:02

@szociál: mit bénázol itten, untit kimoderálni, ejejejej!!!! :P

szociál 2018.03.12. 09:41:42

@Szőkenőőő:

mérgében bontana egy konzervet :)

LucretiaBorgia 2018.03.12. 09:50:11

@Szőkenőőő: nem bénázik. Én már rájöttem. Fordított Földön ami szalonképes törölve, ami nem maradhat !

szociál 2018.03.12. 09:52:50

@LucretiaBorgia:

itt ha törlök valamit az csak véletlenül lehet, buzi helyen van a buzi moder gomb ez ímélben :)

LucretiaBorgia 2018.03.12. 10:29:56

@Untermensch4: Ugye minden rendben ? kezdesz rövidülni és minden szavadat értem ! Ugye nem bántottak Odaátán ? mintha azt olvastam volna a Polihisztor megharapott vagy megevett .....

szociál 2018.03.12. 10:34:31

@LucretiaBorgia:

szerintem még ki is porszívózott, valami kórságot elkapott Unti, értjük minden szavát :P